A 40 éves Mandel Quartet koncertjei a budapesti Festetics Palotában

Középkori, reneszánsz és barokk táncok

A 40 éves Mandel Quartet koncertjei a budapesti Festetics Palotában

Délelőtt 11 órakor ingyenes koncert gyerekeknek,

este 7 órakor a „Jubileumi koncert” az MVM Koncertek sorozatában

 

Több mint 10 év után újra az eredeti összeállításban hallgathatja meg a közönség az elmúlt évtizedekben világszerte nagy sikert aratott együttest. Délelőtt 11 órakor gyerekeknek tartanak hangszerbemutató koncertet, amelyre a belépés díjtalan, de regisztrálni kell az mvmkoncertek@gmail.com e-mail-címen. Este 7 órakor kerül megrendezésre a jubileumi koncert, amelyen középkori, reneszánsz és barokk táncokat hallgathat meg a közönség az együttes előadásában.

 

A Mandel Quartet 1981-ben alakult Budapesten. Az együttesben Mandel Róbert középkori és reneszánsz tekerőlantokon, Kállay Gábor blockflőtéken, rebecen játszik és énekel, Jakobi László basszus rebecen és csellón, Márta István zeneszerző csembalón és reneszánsz ütőhangszereken játszik.

 

A régizene együttes Magyarországon kívül a legfontosabb hangversenyeit San Franciscóban a Berkeley Early Music Festivalon, Rio de Janeiroban a Theatro Municipalban, a Bregenzer Festspielén, a müncheni Deutsches Museumban, a tel-avivi Old Jaffa Chamber Music Festivalon, a comoi Autunno Musicale fesztiválon, a ferrarai Aterforumon és a mexikói Cervantino Festivalon adta. Számos televízió- és rádióállomás rendszeresen sugározza zenéjüket, de a régi magyar zene hírnevét öregbítették azok a több-tízmillió néző által figyelemmel kísért élő show-műsorok is, amelyek közül a hamburgi NDR Talkshow, a Radio Vaticana, a New York-i NBC Today, a chicagoi WFMT „Studs Terkel Show”, a londoni BBC-TV „Pebble Mill at One” és „Blue Peter”, a SKY-NEWS „Beyond 2000” televízió show és a WQXR rádióshow, a los angelesi KPFK vagy a bécsi ORF állomások voltak a legemlékezetesebbek.

Mandel Róbert, az együttes művészeti vezetője, mint hangszerkészítő és hangszerrestaurátor a múzeumokban fellelhető eredeti példányok hű másolataként maga készítette a hangszereit. Tekerőlantjával az 1980-as évek elején a világon elsőként koncertezett az USA-ban, Ausztráliában és Izraelben.

 

A koncert műsora:

 Középkori táncok a Harleiana kéziratból, 14. sz. – Itália,

Giovanni Picchi: Ballo Ongaro, 16. sz. – Itália,

Táncok a Kájoni kéziratból, 16–17. sz. – Magyarország,

Tylman Susato: Danserye, 1551 – Antwerpen,

Anonym: Greensleeves to a Ground, variációk, 16. sz. – Anglia,

Claude Gervaise: Francia táncok, 16. sz. – Párizs,

Michel Corrette: Suite Premiere, 3 Chansons, Que vous diraige maman, 18. sz. – Párizs,

Anonym: Pozsonyi táncok, 18. sz. – Pozsony, Táncok a Lőcsei kéziratból, 17. sz. – Lőcse,

Anonym: Nouvelle Collection d’Hongroises, 19. sz. – Bécs,

Hajdútáncok, 16–17. sz. – Közép-Európa

 

Jegyek vásárolhatók a Zeneakadémia jegypénztárában, a www.azongora.hu honlapon és a hangverseny helyszínén, kizárólag a hangversenyek kezdete előtt 1 órával.

Berecz Mihály szólóestje május 25-én a Magyar Zene Házában

Új helyszínen folytatódik a „20. Jubileumi MVM Koncertek – A Zongora-sorozat”

Berecz Mihály szólóestje május 25-én a Magyar Zene Házában

A fiatal, 26 éves zongoraművész már harmadik alkalommal lép fel az MVM Koncertek – A Zongora-sorozaton. 2021-ben Arkagyij Volodosz beugrójaként a Müpában aratott nagy sikert, majd 2022-ben a Zeneakadémia Nagytermében adott szólóestet. Május 25-én Berecz Mihály zongoraestjével debütál a jubileumi 20. sorozat a Magyar Zene Házában, ahol Rameau, Haydn, Thomas Adés és Beethoven műveit hallgathatják meg az érdeklődők. A koncert közben a zongoraművésszel Seidl Dénes beszélget, amely során a művekről, illetve arról lesz szó, hogy a művészt milyen viszony fűzi ezekhez a darabokhoz.

Berecz Mihály aktív szereplője a hazai koncertéletnek. Zongorajátékára, egyéni hangjára olyan művészek figyeltek fel, mint Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Vashegyi György, Keller András, Záborszky Kálmán, Gál Tamás, Ménesi Gergely és Malcolm Bilson. Tizenhat évesen a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben játszotta el Ravel G-dúr zongoraversenyét Kocsis Zoltán vezényletével. Azóta számos magyar karmesterrel és zenekarral lépett fel. Külföldi fellépései közül kiemelkedik két berlini hangverseny, amelyet a Konzerthausban, illetve a Filharmóniában adott. Berecz Mihály számos hazai és nemzetközi verseny nyertese, díjazottja. 2017-ben első helyezett lett a Debut Berlin, 2018-ban a II. Manhattan-i Zenei versenyen, még ugyanebben az évben megnyerte a londoni Királyi Zeneakadémia Harriet Cohen Bach-díját. Tanulmányait Londonban a Royal Academy of Music Zongoraművész szakán végezte kiemelkedő teljesítménnyel. 2021-ben a zürichi Anda Géza verseny Liszt-Bartók különdíjasa lett, ugyanebben az évben megkapta a Junior Príma Díjat. 2022 januárjától a Liszt Ferenc Zeneakadémia kamaratanszékének tanára. 2022 februárjában a Cziffra Alapítvány tehetség díjasa.

Repertoárja rendkívül széles: Bachtól kezdve kortárs zeneszerzők műveiig terjed. Több zenekritikus is felső fokon nyilatkozott kifinomult, stílus- és kottahű, ugyanakkor felszabadult, energikus interpretációiról, Vashegyi György karmester egy interjúban így fogalmazott: „Berecz Mihály nemzeti kincs, hozzáfogható tehetséget, azt hiszem, nem láttam még.”

A koncertről és a sorozatról további információk olvashatók a www.azongora.hu honlapon.

 

  1. május 25. (csütörtök), 19:30 óra – Magyar Zene Háza

20.Jubileumi MVM Koncertek – A Zongora

Berecz Mihály zongoraestje

Rameau: Pièces de Clavecin – 3 tétel, Haydn: G-dúr szonáta, Hob. XVI:39,

Thomas Adés: Blanca-változatok, Beethoven: c-moll szonáta, op. 111

 

Jegyek vásárolhatók a Zeneakadémia jegypénztárában és a www.azongora.hu honlapon.

MÜPA-bérlet 2024

MVM Koncertek – A Zongora 2024

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

2024. január 31. (szerda), 19:30 óra – Bogányi Gergely 

2024. március 13. (szerda), 19:30 óra – Grigorij Szokolov 

2024. május 22. (szerda), 19:30 óra – Balázs János 

2024. szeptember 12. (csütörtök), 19:30 óra – Piotr Anderszewski

 

 

Müpa-bérletárak (4 hangversenyre – 25 % kedvezménnyel):

42.000, 36.000, 30.000, 21.000, 15.000 Ft

Szólójegyek vásárlása esetén a négy koncert ára: 56.000, 48.000, 40.000, 28.000, 20.000 Ft

Jegyárak: Grigorij Szokolov: 20.000 – 18.000 – 16.000 – 10.000 – 8.000 Ft

Piotr Anderszewski, Bogányi Gergely és Balázs János: 12.000 – 10.000 – 8.000 – 6.000 – 4.000 Ft 

Előzetes bérletfoglalás a jakobikoncert@gmail.com e-mail-címen lehetséges 2023. április 15-ig.

 

 

Hangversenyeinkre jegyek és bérletek vásárolhatók

a Zeneakadémia és a Müpa jegypénztáraiban előreláthatóan április 30-tól.

Internetes jegyvásárlás és további információk koncertjeinkről a www.azongora.hu honlapon olvashatók.

 

A bérletek megrendelhetők az mvmkoncertek@gmail.com e-mail-címen is.

mvmkoncertek@gmail.com      www.azongora.hu        www.facebook.com/azongora

 

 

Helyárak és helykategóriák – A Zongora 2024 – Müpa-bérlet

1. kategória: Földszint 16. sor, Földszint páholyok, 1. em. Középerkély 12. sor

2.kategória: Földszint BC sor, Földszint 712. sor, 21. sor, 1. em. Középerkély 3. sor

3.kategória: Földszint A sor, 1315. sor, 2223. sor, 1. em. Középerkély 45. sor,

1.em. Pódiumerkély, 1. em. Oldalerkély 1. sor

4.kategória: Földszint 1620. sor, 2425. sor, 2. em. Középerk. 12. sor, 1.em. Oldalerk. 2. sor

5.kategória: 2. em. Középerkély 37. sor, 2. em. Oldalerkély, 2. em. Pódiumerkély

A 3. emeletet és az orgonaülést még nem nyithatjuk meg.

Vigh Andrea_foto_Felvegi Andrea

A 25. Jubileumi Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál közreműködői

MVM KONCERTEK

2023. szeptember 29. – 2023. október 7.

Jubileumi Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál

Gödöllői Királyi Kastély, Díszterem, Lovarda, Barokk Színház

 

2023. szeptember 29. (péntek), 19 óra – Gödöllői Királyi Kastély

Nyitókoncert – Vigh Andrea hárfaestje

 

2023. szeptember 30. (szombat), 11 óra – Gödöllői Királyi Kastély

Fiatal tehetségek hárfakoncertje

(A belépés díjtalan, de regisztrálni kell az mvmkoncertek@gmail.com e-mail-címen!)

 

2023. szeptember 30. (szombat), 19 óra – Gödöllői Királyi Kastély

Razvaljajeva Anasztázia és Zuzanna Elster kéthárfás estje

 

2023. október 1. (vasárnap), 11 óra – Gödöllői Királyi Kastély

Hangszerek Világa A hárfa sokszínűsége

Hárfabemutató koncert gyerekeknek, műsorvezető: Vigh Andrea hárfaművész

(A belépés díjtalan, de regisztrálni kell az mvmkoncertek@gmail.com e-mail-címen!)

 

2023. október 1. (vasárnap), 19 óra – Gödöllői Királyi Kastély

Elisabeth Plank (Ausztria) hárfaestje

 

2023. október 3. (kedd), 19 óra – Gödöllői Királyi Kastély

Farkas Mira hárfaestje

 

2023. október 4. (szerda), 19 óra – Gödöllői Királyi Kastély

Lenka Petrović (Szerbia) hárfaestje

 

2023. október 5. (csütörtök), 19 óra – Gödöllői Királyi Kastély

Jana Boušková hárfaestje

 

2023. október 6. (péntek), 19 óra – Gödöllői Királyi Kastély

Alexander Boldachev hárfaestje

 

2023. október 7. (szombat), 19 óra – Gödöllői Királyi Kastély

A 25. Jubileumi Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál Gálakoncertje

Közreműködnek: Jana Boušková, Alexander Boldachev és Vigh Andrea

 

Művészeti vezető: Vigh Andrea

Hárfakiállítás

 

Jegyek megvásárolhatók a kastély jegypénztárában, tel.: 06-28-410124, a Zeneakadémia jegypénztárában Budapesten, a www.azongora.hu honlapon és megrendelhetők a mvmkoncertek@gmail.com e-mail-címen.

 

Jegyárak: 1–2–3–4–5–6–8.000 Ft

Jegyinformációk: (Jegyvásárlás teljes áron)

1. kategória: 1–4. sor, 2. kategória: 5–6. sor, 3. kategória 7–8. sor,

4. kategória: helyfoglalás érkezési sorrendben a 9. sortól – teljesárú jegy,

5. kategória: helyfoglalás érkezési sorrendben a 9. sortól – nyugdíjas és diákjegy

 

Kedvezmények mindenki számára 2023. június 20-ig!

2023. június 20-ig valamennyi helyreszóló jegy kategóriánként 1.000 Ft kedvezménnyel vásárolható meg.

(Tehát az 8.000 Ft-os jegy ára 7.000 Ft, az 5000 Ft-os 4.000 Ft…)

 

Kedvezményes jegyvásárlási lehetőséget biztosítunk a hárfások részére, a kedvezményes jegyek megrendelhetők kizárólag az mvmkoncertek@gmail.com e-mail-címen.

Valamennyi kedvezményes jegyfoglalás utolsó időpontja: 2023. szeptember 15.

Ezt követően csak teljes áron vásárolhatók jegyek.

 

Jegyvásárlás a Zeneakadémia jegypénztárában és a  www.azongora.hu honlapon.

Grigorij Szokolov március 17-én a Müpában, Farkas Gábor április 2-án a Zeneakadémián ad szólóestet az MVM Koncertek – A Zongora-sorozatban.

Kedves Közönségünk!

Grigorij Szokolov zongoraestjére már hetekkel korábban minden jegy elkelt, de mindennap felszabadul néhány jegy a korábban lefoglalt jegyek közül. Kérem, figyeljék a honlapunkat – www.azongora.hu – ahol hamarosan értesítjük Önöket a 2024-es Müpa-bérletünkről is. Grigorij Szokolov jövő évi koncertjére 2024. március 13-án kerül sor, amelyre áprilistól valószínűleg már szólójegyeket is lehet vásárolni. Idei koncertjén Purcell és Mozart műveket hallhatnak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a világhírű zongoraművész tolmácsolásában.

Következő koncertjeink: március 24-én Érdi Tamás lép fel a Zeneakadémián a Solti teremben, április 2-án Farkas Gábor zongoraestje következik a Zeneakadémia Nagytermében. Április 15-16-án szombaton és vasárnap összesen 6 koncertet tartunk a budapesti Festetics Palotában. A szólisták: Kovács Gergely, Báll Dávid, Balázs-Piri Soma, Klara Min, Rozsonits Ildikó és Boros Misi.

A mai napon véglegesítettük a 25. Jubileumi Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál közreműködőit is. Így a hét végén már valamennyi idei koncertünk (összesen 33 hangverseny) megtekinthető lesz a www.azongora.hu honlapunkon.

Jegyvásárlás a Zeneakadémia jegypénztárában és a  www.azongora.hu honlapon.

Grigorij Szokolov Purcell és Mozart-estje az MVM Koncertek – A Zongora-sorozaton

A Müpában ad szólóestet 2023. március 17-én Grigorij Szokolov, a világhírű orosz zongoraművész. A világszerte ünnepelt művész először 2003-ban lépett fel Magyarországon „A Zongora”-sorozat meghívására és bűvölte el a hazai közönséget. Azóta évről-évre Budapest vendége, fellépései a hazai és nemzetközi zenei élet ünnepnapjai közé tartoznak. Idei estjét Purcell és Mozart művészetének szenteli. Grigorij Szokolov muzsikálása közben megáll az idő a hangversenytermekben: játéka, a művek hamisíthatatlan, letisztult interpretációja, billentésének kristályos-tökéletes technikája új dimenziókat nyit a hallgatók számára. Csoda ez, melyről a magyar közönség minden évben megbizonyosodhat. 

A sorozat következő koncertjén Érdi Tamás március 24-én a Solti teremben, Farkas Gábor április 2-án a Zeneakadémia Nagytermében ad szólóestet. A Müpában ebben az évben még 2 koncert kerül megrendezésre: Balázs János és Fazil Say lesznek sorozat vendégei.

  1. március 17. (péntek), 19:30 óra

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

  1. Jubileumi MVM Koncertek – A Zongora

Grigorij Szokolov zongoraestje

Purcell: A Ground in Gamut, Z. 645, II. (g-moll) szvit, Z. 661, A New Irish Tune (Lilliburlero), Z. 646,

A New Scotch Tune, Z. 655, Trumpet Tune, called the Cibell, Z. T678, IV. (a-moll) szvit, Z. 663, 

Round O (Abdelazer), Z. T684, VII. (d-moll) szvit, Z. 668, g-moll Chaconne, Z. T680

***

Mozart: B-dúr szonáta, K. 333, h-moll adagio, K. 540

 

A koncert rendezője a Jakobi Koncert Kft. 

Jegyvásárlás a Müpa és a Zeneakadémia jegypénztáraiban, az interneten a www.azongora.hu honlapon, ahol további információk olvashatók a koncertekről.

Grigorij Szokolov műsora március 17-én a Müpában

Purcell és Mozart művei a világhírű zongoraművész műsorán!

Grigorij Szokolov szólóestje a 20. Jubileumi MVM Koncertek – A Zongora-sorozat következő hangversenyén március 17-én a Müpában.

Február 1-től a Magyar Zene Háza 2 koncertjére, Berecz Mihály és Fülei Balázs zongoraestjeire is vásárolhatók koncertjegyek!

Kedves Hangversenylátogató!

A mai napon megkaptuk Szokolov koncertjének a műsorát is. A koncert első felében Purcell, a szünet után Mozart műveiből válogatott. Megnyitottuk a pódiumot, valamint a 3. emeleti középerkélyt is! A terem többi részén már minden jegy elkelt.

Március 24-én Érdi Tamás lép fel a Solti teremben, április 2-án pedig Farkas Gábor zongoraestje következik a Zeneakadémia Nagytermében. Április 15-16-án szombaton és vasárnap összesen 6 koncertet tartunk a Festetics Palotában, Budapesten. A szólisták: Kovács Gergely, Báll Dávid, Balázs-Piri Soma, Klara Min, Rozsonits Ildikó és Boros Misi.

Valamennyi idei koncertünk (összesen 33 hangverseny) megtekinthető pontos műsorokkal a www.azongora.hu honlapunkon.

Jegyvásárlás a Müpa és a Zeneakadémia jegypénztáraiban és a  www.azongora.hu honlapon.

 

  1. március 17. (péntek), 19:30 óra

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

  1. Jubileumi MVM Koncertek – A Zongora

Grigorij Szokolov zongoraestje

Henry Purcell:Ground in Gamut G major Z. 645,

Suite no. 2 in G minor Z. 661 (Prelude, Almand, Corant, Saraband),

A New Irish Tune (Lilliburlero) G major Z. 646,

A New Scotch Tune G major Z. 655,

Trumpet Tune, called the Cibell C major Z.T. 678,

Suite no. 4 in A minor Z. 663 (Prelude, Almand, Corant, Saraband),

Round O in D minor Z.T. 684,

Suite no. 7 in D minor Z. 668 (Almand, very slow “Bell-bar”, Corant, Hornpipe),

Chacone G minor Z.T. 680

***

Mozart: 13. (B-dúr) zongoraszonáta, K. 333 (315c), op. 7 no. 2

(Allegro, Andante cantabile, Allegretto grazioso),

h-moll adagio, K. 540

 

  1. március 24. (péntek), 19 óra – Zeneakadémia, Solti terem

Érdi Tamás zongoraestje

Chopin: Andante spianato és nagy polonéz, op. 22,

Chopin: 4 Mazurka, op. 24 (g-moll no. 1, C-dúr no. 2, Asz-dúr no. 3, b-moll no. 4),

Schumann: Karnevál, op. 9

 

  1. április 2. (vasárnap), 19:30 óra – Zeneakadémia Nagyterem

Farkas Gábor zongoraestje

A Zeneakadémiával közös rendezésben

Bach–Petri: Schafe können sicher weiden from Cantata BWV 208,

Schubert: B-dúr szonáta, no. 21 D 960  ***  ­­­­­

Liszt: A Villa d’Este szökőkútjai, Ravel: Jeux d’eau,

Debussy: Reflets dans l’eau, Liszt: 1. Mefisztó-keringő,

Debussy: Valse romantique, Ravel: La Valse

Bogányi Gergely szólóestje a 20. Jubileumi MVM Koncertek – A Zongora-sorozat nyitóhangversenyén január 25-én a Müpában.

2023-ban már 20. alkalommal kerül megrendezésre a magyar zenei élet egyik legjelentősebb hangversenysorozata, az „MVM Koncertek – A Zongora”. A nyitókoncerten, január 25-én Bogányi Gergelyt hallhatja a közönség a Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész generációjának egyik legkiemelkedőbb alakja. Legfontosabb versenygyőzelme az 1996-os Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen elért első helyezés volt. Bogányi Gergely repertoárjából kiemelkedik Chopin, akinek összes szólózongorára írott művét két nap alatt eljátszotta a Müpában, de Liszt és Mozart műveinek előadása is jelentős súllyal szerepel életművében. Idei szólóestjének gondosan összekomponált műsorát négy zeneszerzőnek szenteli: a nagy érdeklődéssel várt koncerten Mozart, Schumann, Mendelssohn és Brahms 1-1 műve hangzik el. Különlegessége az estnek, hogy Bogányi ez alkalommal is a saját maga által fejlesztett zongorán fog játszani. A sorozat következő hangversenyén március 17-én Grigorij Szokolov lép fel a Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Jegyvásárlás a Müpa és a Zeneakadémia jegypénztáraiban és a  www.azongora.hu honlapon.

 

2023. január 25. (szerda), 19:30 óra

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

20. Jubileumi MVM Koncertek – A Zongora

Bogányi Gergely zongoraestje

Mozart: F-dúr zongoraszonáta, K. 332, Schumann: g-moll szonáta, no. 2 op. 22

***

Mendelssohn: Variations sérieuses, op. 54, Brahms: Variációk és fúga egy Händel-témára, op. 24

 

 

Bogányi Gergely 1974-ben született Vácott, zongoratanulmányait négyévesen kezdte meg szülővárosában, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, a Helsinki Sibelius Akadémián, s végül a bloomingtoni Indiana Egyetemen folytatta. Számos zenei verseny díjazottja, az 1996-os Budapesti Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny győztese. Repertoárján több mint harminc zongoraverseny és a zongorairodalom jelentős része szerepel, beleértve Chopin összes szólózongorára írt kompozícióját is. 2002-ben itthon és Finnországban hangversenysorozatok keretében Liszt Tizenkét transzcendens etűdjét és Chopin szólózongorára írt összes művét előadta, s ezzel elnyerte az év legjobb hangversenysorozatának járó Gramofon-díjat. 2000-ben Liszt-díjat kapott, 2002-ben a finn köztársasági elnök a „Fehér Rózsa Lovagrend érdemkeresztje” kitüntetést adományozta neki. 2003-ban Pest Megye Közgyűlése egyhangúlag neki ítélte a „Pest Megye Kultúrájáért” kitüntetést; 2004-ben Kossuth-díjjal tüntette ki Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság akkori elnöke. 1996-ban szülővárosa, Vác, 2007-ben pedig Zebegény avatta díszpolgárává. 2008-ban Junior Prima-díjjal, 2011-ben Prima-díjjal ismerték el művészeti tevékenységét.

Sztárparádé december 18-án az MVM Karácsonyi Koncerten: a nagy érdeklődés miatt újabb koncert 11 órakor a Zeneakadémia Nagytermében

Az MVM Karácsonyi Koncert méltó nyitánya a karácsonyi ünnepkörnek és egyben lezárása a 2022-es évnek, amelyben az MVM Koncertek igazi komolyzenei csemegékkel ajándékozta meg közönségét. Az est főszereplőit aligha kell bemutatni, hiszen saját hangszereik legkiválóbb művészei közé tartoznak.  Baráti Kristóf, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűn, Perényi Miklós és Kokas Dóra csellón, Drahos Béla fuvolán, Szatmári Zsolt klarinéton, Szentpáli Roland tubán, Balázs János zongorán és Vigh Andrea hárfán közreműködik a koncert programjában. Az esti hangversenyre minden jegy már november közepén elkelt, ezért a koncert rendezői délelőtt 11 órára újabb koncertet hirdettek meg. A délelőtti hangverseny kicsit megváltoztatott műsorral, egy részben, szünet nélkül kerül megrendezésre. A 11 órai koncert közreműködői: Balázs János (zongora), Baráti Kristóf (hegedű), Drahos Béla (fuvola), Szentpáli Roland (tuba) és Vigh Andrea (hárfa). A két koncert pontos programja a www.azongora.hu honlapon tekinthető meg. Az MVM Koncertek – A Zongora-sorozat 2023. január 25-én a Müpában Bogányi Gergely zongoraestjével folytatódik.

Jegyvásárlás a Zeneakadémia jegypénztárában és a www.azongora.hu honlapon.

  1. december 18. (vasárnap), 11 óra – Zeneakadémia Nagyterem

MVM Karácsonyi Koncert – Újabb hangverseny

Közreműködnek: Balázs János (zongora), Baráti Kristóf (hegedű),

Drahos Béla (fuvola), Szentpáli Roland (tuba) és Vigh Andrea (hárfa)

Műsor:

Ibert: Entr’acte, Gluck: Boldog lelkek tánca, Paganini: Cantabile, MS 109, op. 17,

Csajkovszkij: Melódia, op. 42 no. 3, Liszt: Ave Maria (Róma harangjai), Puccini–Balázs: Lauretta áriája,

 Szentpáli Roland: Carmen-fantázia, Saint-Saëns: Fantázia, Thomas: A vándor búcsúja,

Durand: Esz-dúr keringő, Csajkovszkij–Balázs: Diótörő-parafrázis

 

  1. december 18. (vasárnap), 19:30 óra – Zeneakadémia Nagyterem

MVM Karácsonyi Koncert

Közreműködnek: Balázs János (zongora), Baráti Kristóf (hegedű), Drahos Béla (fuvola),

Kelemen Barnabás (hegedű, brácsa), Kokas Dóra (gordonka), Kokas Katalin (hegedű),

Perényi Miklós (gordonka), Szatmári Zsolt (klarinét), Szentpáli Roland (tuba) és Vigh Andrea (hárfa)

Műsor:

Ibert: Entr’acte, Gluck: Boldog lelkek tánca, Dvořak: g-moll rondó, op. 94,

Liszt: Ave Maria (Róma harangjai), Puccini–Balázs: Lauretta áriája,

Paganini: Cantabile, MS 109 op. 17, Csajkovszkij: Melódia, op. 42 no. 3, Ravel: Bevezetés és allegro

 ***       

Saint-Saëns: Fantázia, op. 124, Szentpáli Roland: Carmen-fantázia, Thomas: A vándor búcsúja,

Durand: Esz-dúr keringő, Csajkovszkij–Balázs: Diótörő-parafrázis

Jegyvásárlás a Zeneakadémia jegypénztárában és a www.azongora.hu honlapon.

MVM Karácsonyi Koncert december 18-án a Zeneakadémia Nagytermében

Különleges, látványos koncerttel és sztárvendégekkel várják a rendezők a zenerajongókat az MVM Karácsonyi Koncertre, amely 1999 óta évente a karácsonyi ünnepeket megelőző napokban kerül megrendezésre a Zeneakadémia Nagytermében.
2022. december 18. (vasárnap), 19:30 óra – Zeneakadémia Nagyterem
MVM Karácsonyi Koncert
Közreműködnek: Balázs János (zongora), Baráti Kristóf (hegedű), Drahos Béla (fuvola), Kelemen Barnabás (hegedű, brácsa), Kokas Dóra (gordonka), Kokas Katalin (hegedű), Perényi Miklós (gordonka), Szatmári Zsolt (klarinét), Szentpáli Roland (tuba) és Vigh Andrea (hárfa)
Műsor:
Ibert: Entr’acte, Gluck: Boldog lelkek tánca, Dvořak: g-moll rondó, op. 94,
Liszt: Ave Maria (Róma harangjai), Puccini–Balázs: Lauretta áriája,
Paganini: Cantabile, MS 109 op. 17, Csajkovszkij: Melódia, op. 42 no. 3, Ravel: Bevezetés és allegro
***
Saint-Saëns: Fantázia, op. 124, Szentpáli Roland: Carmen-fantázia, Thomas: A vándor búcsúja,
Durand: Esz-dúr keringő, Csajkovszkij–Balázs: Diótörő-parafrázis
Jegyvásárlás a Zeneakadémia jegypénztárában és a www.azongora.hu honlapon.